Valéria Kávéház

Az Üllői úti kereszteződésben - az Iparművészeti Múzeummal szemközti - 1892-ben épült sarokház földszintjét szinte teljesen elfoglaló nagykávéház, a Valéria hívogat. Nincsenek még árkádok (az a rész is a kávéház tere), se aluljáró, se semmi. Jókora terasz, békés vendégek. A zenekar tagjai odabenn már igazgatják csokornyakkendőjüket, lecsippentenek valami szöszt a frakk hajtókájáról, még egy simítás a ragyogóra suvickolt cipőn, a gondosan pedert bajuszon. Sóhajtva gondolnak arra az - egyébként gyönyörű - Csajkovszkij-melódiára, amivel minden áldott nap kezdeniük kell a programot. A törzsvendégeknek is a könyökén jön ki, de hiába: a hagyomány, az hagyomány. (A budai Philadelphiában a Torreádor-indulót húzzák a kollégák esténként évek óta, tán nekik jobb?)

Az egyik asztalnál Ambrus Zoltán lapozgat. Itt lakik a házban, nem kellett messzire vándorolnia. Egy biztosítótársaság alkalmazottjaként kezdte pályafutását, aztán jött néhány kalandos párizsi esztendő, színház, könyvek, a pesti éjszaka. Ül hajnalig egyedül a francia lapokba temetkezve vagy színész barátokkal, vitatkozva, hahotázva - de mindig elegánsan, jólfésülten, frissen borotválva, óramű pontossággal beosztva nappali és éjszakai teendőit. És - amint Bálint Lajos töprengve meséli - soha nem beszél anyagi gondjairól, soha nem kér kölcsön senkitől.

Bent egy sarokban másik író: konya bajszú, sovány fiatal férfi. Regénye elején tart még, ott, amikor a Valéria pincére elad egy cigány bőgőstől zálogban ottmaradt tajtékpipát az öreg tekintetesnek. A zenekar hangol, Gárdonyi Géza megkoccantja a vizespoharat, villámgyorsan pakol, menekül.

1920-ban nagy fordulat áll be a kávéház életében. Új tulajdonosa a város egyik legjobb kávésa, Ottó Dezső. Előzőleg a budai Várkert Kioszkot vezette: katonazenekar játszott a teraszon, délutánonként ott ült a Döbrentei utca minden kormányfőtanácsosa, családostul. Itt akar üzletet csinálni, pont ebben a leharcolt bejzliben, pont ebben a negyedben, ahol minden sarkon kávéház van, nem is akármilyenek?

Hát nemhogy polgári kávéházat, de tízesztendei itteni működése alatt aranybányát csinál a Valériából. Először is, olyan reggelit kínál, hogy az egész orvosi kar és a tisztikar is itt kezdi a napot. Négyféle kávé - de milyenek! Cuba, Menado, Guatemala, Portorico! - titkos recept szerinti keverékét pár házzal arrébb, az ipartestületi székházban (József körút 38., Kis Salétrom utca sarok) pörkölik az alelnök úrnak, mindig csak amennyit kell. Frissen darálva, varázslatos szakszerűséggel főzve lesz belőle olyan kávé, hogy az egész Józsefvárosban érezni az illatát. Délutánra elkészül a fagylalt: azért még Lágymányosról is érdemes átrándulni. S aki délután beül, az már estére is ott ragad, mert Ottó Dezső nemcsak a kávéhoz, hanem a zenéhez is pompásan ért - s ami még fontosabb, igen jóban van Brüll úrral, a cigányok nagy hatalmú impresszáriójával. Ő mindig időben jelzi, ha lejár valamelyik híres prímás vagy cimbalmos szerződése. Nyáron, amikor a legjobb muzsikusok Siófokra, Füredre szerződnek, kisegítő zenekarról is gondoskodik. Hozza Bódit, a "rongyos sípost", akinek a klarinétja még a biliárdozókat is elcsábítja a négy asztaltól.F: mszp8.hu